Hírek
Legalább 200 ezer tonna idei termésű búza mielőbbi felvásárlását követeli az Állami Árutartalékok által a mezőgazdasági termelők egyesületeinek asszociációja. Mivel hektáronként ezer euróba került a termesztés, a kilónkénti felvásárlási árnak beleszámítva a hozzáadott értékadót legalább 25 eurocentnek kellene lennie áll a földművesek érdekvédelmi szövetségének közleményében.
Az asszociáció becslése szerint Vajdaságban a hektáronkénti hozam 4, Szerbiában pedig 3 és fél tonna körül alakul, ami kisebb a tavalyinál. Mivel kisebb területen is termesztenek kenyérgabonát, csökken a búzatermés, s ezért lenne indokolt, hogy az állam a felvásárlással segítse a termelőket, elejét vegye a gabonaár további csökkenésének, a termesztés iránti érdeklődés hanyatlásának. Fennáll a veszélye annak áll a közleményben , hogy az ország búzabehozatalra kényszerül.
*
Nem állt le a szabadkai határban az aratás, bár lehűlt az idő és csapadék is hullott. Az eső ahogy mondani szokás még a port sem verte el, így a termelők folytatják a kalászosok betakarítását.
A városi mezőgazdasági szakszolgálat adatai szerint az árpa cséplését gyakorlatilag befejezték. A két és fél ezer hektárnyi területen az őszi árpa átlaghozama eléri az 5 tonnát. A tavaszi árpa gyengén termett, hektáronként alig többet három tonnánál. A búzát a 20 ezer hektáros vetésterület negyedéről takarították be, az átlagtermés valamivel négy és fél tonna alatt alakul.
A termés elhelyezésével nincs gond, magtár van bőven, és több cég végzi a kenyérgabona felvásárlását. Jelenleg 22 dinár 55 parát fizetnek a búza kilójáért, ami a gazdák szerint alacsony ár. A költségek alapján a kenyérgabona árának 27 28 dinár körül kellene alakulnia ahhoz, hogy a termesztés ne legyen veszteséges.
*
Hétfőn (július másodikán) tartják meg a Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének hagyományos összejövetelét, a Corvin Mátyás utca kilences szám alatt. A tagságot arra kérik, jelenjenek meg a gyűlésen.
*
Csütörtöktől vasárnapig megtelik látogatókkal a kishegyesi Hegyalja utca, ekkor tartják ugyanis a 12. Dombos Festet. A rendezvény keretében lesz majd templomkoncert, fellép a Kaláka együttes, Harcsa Veronika és zenekara, Ferenczi György és a Rackajam (Rackadzsem), a Béla Műhely, Juhász Gábor az év jazz zenésze , a Balázs Elemér Jazz Trió, Hobo, Lajkó Félix, valamint a Vad Fruttik zenekar is. A Dombos Festtel egy időben tartják meg a 10. Nyári Szabadegyetemet is a Kátaitanyán, valamint az irodalmi fesztivált is a helyi általános iskolában. A részletes programot a www.dombosfest.org honlapról tölthetik le.
*
Átadták a legjobban teljesítő érettségiző diáknak járó jutalmat Szabadkán. A város középiskoláiban a legkiemelkedőbb teljesítményt idén Milan Bodić mutatta fel, aki a Svetozar Marković középiskolában végezte tanulmányait, a diák 4 éven át színkitűnő év végi eredményt ért el, negyedik osztályosan pedig megnyerte a köztársasági angol versenyt is, emellett kémiából és biológiából versenyzett már, ám ott nem ért el helyezést. Slobodan Čamprag, a városi képviselő testület oktatásért és kultúráért felelős tanácsosa a díjátadón elmondta, hogy az idei jelöltek között hajszálnyi volt csupán a különbség, Milan a külön aktivitásoknak köszönhetően nyerte el a jutalmat, amely immár második éve az oklevél mellett a Big Blue turisztikai irodának köszönhetően egy négynapos prágai utazást jelent.
*
A Magyar Nemzeti Tanács felhívja a nyolcadikosok és szüleik figyelmét, hogy akik a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium általános szakára szeretnének iratkozni, azok a kívánság lista kitöltésekor ezt jelöljék be. Mivel az Oktatási és Tudományügyi Minisztérium részéről megerősítést nyert, hogy a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium általános szaka magyar nyelven meg fog nyílni a 2012/2013as tanévben, ezért az MNT arra kéri a nyolcadikosokat és szüleiket, hogy a szakok kívánságlistájának kitöltésekor éljenek a lehetőséggel és tüntessék fel igényüket az általános szakra vonatkozóan. Ezt oly módon tehetik meg, hogy a nyomtatásban megjelent Iratkozási Pályázatban feltüntetett kódszámot az általános szakról beírják a kívánságlistára. A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium általános szakának megnyitásáról a szülők megbizonyosodhatnak az illetékes zombori Iskolaigazgatósággal történő konzultáció során is.
*
Tegnap tették közzé az általános iskolás diákok kisérettségi vizsgájának végleges eredményét.
Nem hivatalos információink szerint a szabadkai diákok anyanyelvből átlagosan 13 pontot értek el, míg matematikából 11et.
Ma 15 óráig töltik ki a tanulók az úgynevezett kívánságlistát.
Az eredményeket hétfőn tudják meg a gyerekek. A reklamációra kedden lesz alkalmuk, a hivatalos ranglista pedig ez után áll össze.
*
Ezen a héten tudják átadni jelentkezési igényüket a felsőfokú oktatási intézményekbe a leendő gólyák.
A Közgazdasági Kar szabadkai, újvidéki és bujanováci tagozataira összesen 1060 elsőst várnak. 469en tanulhatnak az állam terhére, és 541en pedig saját költségen, illetve 50 leendő távhallgató is átadhatja jelentkezési igényét.
A szabadkai karra szerdán, csütörtökön illetve pénteken jelentkezhetnek az érdeklődők.
A felvételi költségei 7 ezer 300 dinárba kerülnek. A költségvetés terhére bejutott hallgatók további iratkozási díja valamivel több, mint 6 ezer dinár.
Az önköltséges hallgatóknak 96 ezer dinárt kell befizetniük a Közgazdasági Kar számlájára.
*
Az Építőmérnöki Kar 120, az állam által támogatott szabad helyet hirdetett meg, illetve 24 önköltséges diákot várnak. Két szakirányban a konstrukciók és elemek illetve a hidrotechnika és vízrajz elnevezésű szakokon folytathatják tanulmányaikat az érdeklődők.
A dokumentációját szerdától péntekig fogadják, a felvételi vizsgát jövő hét szerdájára írták ki. Az eredményeket 9én teszik közzé.
A felvételi vizsga költségei valamivel több, mint 5000 dinárba kerülnek. Az állami költségvetés terhén tanuló diákok iratkozási költsége további 6000 dinár, az önköltséges diákok tandíja 72 ezer dinár.
*
A Műszaki Szakfőiskolára 294 gólyát várnak a következő tanévben. 223at az állami költségvetés terhére, illetve 71 önköltséges diákot. Hat szakirány közül választhatnak a leendő elsősök, a jelentkezési dokumentációt ezen a héten fogadják a karon.
A felvételi vizsgát hétfőtől írják matematikából, számítástechnikából illetve általános műveltségből. Az eredményeket már kedden közzé teszik.
A Műszaki Szakfőiskola felvételi költsége 3 és fél ezer dinár. Az iratkozás 7 ezer dinár az állami költségvetés terhére bejutott diákok számára, az önköltséges diákoknak 50től 58 ezer dinár tandíjat kell befizetniük attól függően, hogy egészben vagy részletekben történik a fizetés.
*
Szerdától péntekig fogadja a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar a leendő hallgatói jelentkezését.
20 tanítói szakos gólyát illetve óvó pedagógust várnak az állami költségvetés terhére. További 15 tanító és 5 óvodapedagógus iratkozhat be önköltséges módon.
A felvételi vizsgák hétfőtől szerdáig zajlanak, ekkor az esti órákban már közzé teszik az eredményeket is.
A felvételi költségei 5500 dinárba kerülnek. Az iratkozás 5000 dinárba kerül. Az önköltséges diákok tandíja 50 ezer dinár.
*
240 elsőst várnak összesen a következő tanévben az Felsőfokú Szakirányú Óvóképző és Edző Szakra.
57 diák iratkozhat be az állam terhére a szerb nyelvű szakra, 15 leendő hallgató a magyar nyelvű szakra.
A gólyák jelentkezését már mától csütörtökig fogadják. A felvételi vizsgák és a képességvizsga péntektől szerdáig zajlik. Az eredményeket július 6átólteszik közzé, a végleges ranglista 10én lesz ismert.
A felvételi költségei 4 ezer dinárba kerülnek, az állami költségvetés terhére bejutott elsősök 3000 dinárért tudnak beiratkozni.
Az önköltséges óvó szakon tanuló diákok tandíja 55 ezer dinár, az edző szakra iratkozók 75 ezer dináros tandíjat fizetnek.
*
A Zeneiskola Jazz Tanszakának diákjai előadásában nyilvános órán vehetnek részt az érdeklődők holnap a Skladište Raktár elnevezésű ifjúsági klubban, amely a Gyermekszínház lépcsőfeljárójáról közelíthető meg.
Műsoron az elmúlt tanévben gyakorolt művek szerepelnek.
A nyilvános óra 19 órakor kezdődik.
*
Az utazás Quentin Tarantino koponyája körül elnevezésű vetítési sorozat keretében a Becstelen Brigantik című 2009es mozifilmet vetítik le ma a Danilo Kiš Ifjúsági szervezet Skladišste Raktár elnevezésű klubjában.
A játékfilmet 19 órától lehet tekinthetik meg az érdeklődők, a belépés pedig ingyenes.
*
Rendőrségi közlemény
*
Szabadka területén az elmúlt héten 9 közúti baleset történt, amelyben öten súlyos, míg nyolcan könnyebb sérüléseket szereztek. A hétvégén a fokozott közúti felügyelet alkalmával a forgalmisták 202 járművet ellenőriztek, 11 sofőrt kizártak a forgalomból, 12 szabálysértési feljelentést tettek, és 48 gépkocsivezetőnek írtak ki kézpénzbüntetést. Az elmúlt héten a tűzoltókat 11 alkalommal riasztották.
*
Nagy és kis értékű lopás, rablás és betörés alapos gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vette az 1989es születésű P. Kálmán szabadkai lakost, illetve feltételezett tettestársát egy kiskorú személyt. Megalapozott a gyanú, hogy az őrizetbe vett fiatalok az elmúlt két hónap során fosztogatták a járókelőket, idősebb asszonyok nyakából letépték az ékszereket, továbbá alapos a gyanú miszerint lelopták a Bajai úti temető kápolna rézelemeit, majd azt később értékesítették. A két fiatalt továbbá azzal is gyanúsítják, hogy május folyamán betörtek egy szabadkai családi ház melléképületébe, ahonnan különböző szerszámokat tulajdonítottak el.
--vissza--
Időjárás
Holnapra jobbára napos, a mainál néhány fokkal melegebb időt ígérnek a szakemberek. Gyenge és mérsékelt északnyugati szél mellett a hőmérséklet reggel 13 fokra süllyed, napközben 27 fokig emelkedik.
--vissza--
*
9.30 Magyar Horizont Félidőben a Magyar Nemzeti Tanács. Beszélgetés ifj. dr. Korhecz Tamás elnökkel /ism./
*
10.12 Hétköznapok Rádióklinika: Egykori heroinfüggő vallomása a kábítószer elleni küzdelem világnapján; Gyógyszerek a természet bölcsőjéből
*
13.07 Csupa kvíz telefonos vetélkedő Basity Grétával
*
15.30 Alkotó művelődési magazin: Szabadkán koncertezik a Magyar Filharmonikus Zenekar
*
16.07 Zenés Délután Radio Hot Top 10 magyar és angol slágerlista
*
18.20 A zene szárnyán Dukai István műsora /ism./
--vissza--