A Szabadkai Rádió magyarnyelvű műsora

FM 89,6 MHz

 

 

szerda, 2011. március 9-i hírek
Hírek
[sr][hu][hr]
   

Magyar szerkesztőség

Apróhirdetések

Zenés üdvözletek

Árjegyzék

Műsorok újrahallgatása




Linkajánló:

MusicZone

Garden Quartet

Lakodalmas.com

MEGJEGYZÉSEK A VAJDASÁGI MAGYAR ELEKTRONIKUS TÁJÉKOZTATÁSI RENDSZER LÉTREHOZÁSÁNAK KÉRDÉSEIRÕL

ÉS

FELKÉSZÜLÉS A DIGITÁLIS ÁTÁLLÁSRA

Hallgassa meg 15 órási híradónkat:

Hírek

*
Valószínűleg áprilisban fogadják el az új magyar alkotmányt. A Szent Koronára és a kereszténységre vonatkozó utalások mellett az is a történelmi jogfolytonosságot hangsúlyozná, hogy a megyéket – miként 1949 előtt – ismét vármegyéknek hívnák. Felmerült, hogy az 1949 és 1990 között született jogszabályokra közjogi érvénytelenséget mondjanak ki. Sajtóinformációk szerint a határon túliak szavazójogát nem az alkotmányban, hanem a rákövetkező kétharmados törvényekben rögzítenék. Valószínű, hogy a magyarországi lakhellyel nem rendelkezők a helyi képviselő helyett egy külön, tízfős listára szavazhatnak majd.
*
Egeresi Sándor tartományi kormányfő tegnap fogadta Mevlüt Çavu?o?lut, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnökét. A találkozón mindkét fél egyezett abban, hogy Vajdaságnak kiemelt fontosságú szerepe van Szerbia európai integrálódásában. A tartomány gazdag európai történelemmel és tradícióval rendelkezik, valamint magas potenciálokkal a gazdaságtól egészen a turizmusig, de a legnagyobb érték, amelyben egyediek vagyunk Európában, az a különbözőségünkből eredő gazdagság – jelentette ki Egeresi. Çavu?o?lu elmondása szerint Vajdaság jó példája a multikultúrális együttélésnek és párbeszédnek, amely az Európai Unió egyik prioritása a 21–ik században. A közgyűlés elnöke rámutatott az államok és régiók közötti–, valamint a határon átnyúló együttműküdések fontosságára, amely kulcs lehet Szerbia számára az európai integrálódás során.
*
Háromnapos látogatásra érkezik Vajdaságba doktor Osztie Zoltán atya, a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke és doktor Fedor Tibor, az Egyházügyi, Civilügyi és Nemzetiségi Államtitkárság főosztályvezetője. A látogatás keretein belül a helyi Keresztény Értelmiségi Kör vezetőségével tartanak közös elnökségi ülést szombaton délelőtt tíz órakor a Harambašić utcai Diákotthonban.
*
"Az Észak–Bácskai Körzet és az Eszék–Baranya megye hulladékfeldolgozó közösségei felé” elnevezésű, Szerbia Horvátország közötti határokon átívelő IPA projektumot mutatták be ma délelőtt a városi Sajtóközpontban. A hulladékgazdálkodás korszerűsítését elősegítő projektumban Horvátország részéről a zágrábi Zöld akció és az eszéki Zöld Eszék szervezetek, szerb oldalról pedig a szabadkai Cekor egyesület, illetve a Regionális hulladéktároló kft. vesz részt. A megközelítőleg 300 ezer euró értékű projekt keretében nagy hangsúlyt fektetnek a hulladékgazdálkodással kapcsolatos oktatásra és nyilvánosság széleskörű tájékoztatására. Eszéken és Szabadkán öt–öt, a hulladék szelektálására alkalmas konténerekkel felszerelt zöld szigetet hoznak létre, amelyek a Németországban és Nagy Britanniában már bevált formatervezésben készülnek majd.
*
Az Egészségügyi Biztosító Intézet március elsejétől kezdte alkalmazni az orvostechnikai segédeszközök új szabályzatát, amely szerint ezentúl specialista írhat fel a betegnek segédeszközt. Ezzel megkönnyítik a kiválasztott orvosok dolgát, és a betegeknek sem kell járni orvostól–orvosig. Az Egészségügyi Biztosító szabadkai fiókintézete már aláírta az érintett orvosokkal a szerződést, akik új azonosítószámot kaptak, és ők írhatnak ki a páciensnek egészségügyi–, többek között ortopédiai segédeszközöket, protéziseket és fogászati pótlásokat is. Ez eddig a választott orvos hatásköre volt. A rendelet, mely alapján kiadják a segédeszközt, a specialistától származó vélemény nem lehet régebbi 12 hónapnál.
*
Március a rák elleni küzdelem hónapja. A rákos megbetegedések okozzák a világon másodikként a legtöbb halálesetet. Március hónap folyamán pedig feladatunk, hogy fokozottabban hangúlyozzuk a halálos kór jelenlétét a társadalomban. Ennek az oka nagyon egyszerű, ugyanis minden egyén a saját viselkedésével kihatással van a rizikófaktor növekedésére, és ugyanígy a csökkenésére is. A szabadkai Közegészségügyi Központ adatai szerint az Észak–bácskai körzetben a tavalyi év során 709–en haltak meg rákos megbetegedésben, közülük 404 férfi, és 305 nő. A rosszindulatú daganatos betegségek száma tavaly mintegy 25 százalékkal növekedett.
*
Feloldotta a teljes beteglátogatási tilalmat a Tartományi Egészségügyi Titkrság, ugyanis nagymértékben csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma a tartományban. A határozat holnaptól lép érvénybe.
*
Tribünt szervez pénteken a földművesek számára a Szabadkai Regionális Vidékfejlesztési Központ. Ezen beszámoló hangzik majd el Szabadka Város Mezőgazdasági Szolgálatának tevékenységéről, tájékoztatják a jelenlevőket a nyugdíj– és rokkantbiztosítási járulékkal kapcsolatos változásokról, a földműves gazdaságok bejegyzéséről. Szó lesz a vízlecsapolási illeték fizetéséről, valamint a kedvező üzemanyagbeszerzési lehetőségekről és beszámoló hangzik el a magyarországi gazdák állami támogatásáról az európai–uiniós csatlakozást követően.
*
Két rendezvényre kerül sor holnap Csantavéren, a helybeli Termelők Klubja szervezésében. Délelőtt 10 órai kezdettel az egyesület helyiségében a termelőknek előadást tartanak a horvátorsdzági BC kukoricahibridek tulajdonságairól, emellett pedig tájékoztatják őket a 2011–es évi támogatásokról, a mezőgazdaságban előállt időszerű helyzetről. Este a Szimpatik teremben a Magyar Szó Magvető melléklete mutatkozik be a csantavérieknek. A 19 órakor kezdődő bemutatón jelen lesz Varga Attila, a Magvető szerkesztője, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő és Dobai János, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes.
*
Szövetkezés a mezőgazdaságban címmel szerveznek előadást a termelőnknek Zentán. Előadó professzor doktor Tóth András és Kovács József, a Vajdasági Gazdakörök elnöke lesz. A termelőket a Dózsa György utca 34–es szám alá várják csütörtökön 18 órára.
*
Mile Jerković, a zentai Mezőgazdaság Részvénytársaság többségi tulajdonosa ellen kezdeményezett szabálysértési eljárást a zentai rendőrség. Azzal vádolják, hogy február 18–án megszervezte a vállalat dolgozóinak nyilvános felvonulását a városban, megbénítva így a közlekedést anélkül, hogy a tiltakozást bejelentették volna. Mint ismeretes, a felvonulás célja az volt, hogy kifejezzék elégedetlenségüket amiatt, hogy a zentai önkormányzat olyan határozatot hozott, melynek értelmében Jerković nem vehetett részt az állami földek bérbeadást lebonyolító árverésen tetemes tartozásai miatt.
*
Mégsem újították fel a decemberben egy éve átadott Kosztolányi Dezső Színház zsinórpadlását tudtuk meg Urbán András színházigazgatótól. Annak ellenére, hogy a munkálatok nem készültek el a megígért időpontra a társulat készül a következő bemutatójára, és 14–étől a meghirdetett rendben tekinthetik meg a nézők a darabokat. Mint ismeretes a társulat körülbelül két hete értesítette közönségét, hogy szünetelnek a játékkal, mert felújítást végeznek a színházban.
*
Beszédes István zentai író, költő, drámaíró József Attila–díjat vehet át irodalmi munkásságért és irodalomszervezői tevékenységéért pénteken a budapesti Néprajzi Múzeumban. Művei közé sorolható: Égvízi séta, déli tükör, a Messziről Andromeda, Napkitörés, Rozsdaszín.
*
Kegyeletadó gyertyagyújtással emlékeznek Lányi Ernőre, Szabadka zenei életének egyik legnagyobb alakjára. A megemlékezést a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület szervezi, szombaton este 6 órakor a Bajai úti temetőben. Vasárnap délelőtt fél kilenckor pedig kegyeletadó szentmisét tartanak a Szent Teréz Székesegyházban, amelyen a budapesti Szent Erzsébet templom Liszt Ferenc kórusa énekel.
*
A bajmoki Alsótemetőben, Töröky Pál sírjánál ünnepi műsorral emlékeznek meg az 1848/49–es magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól. A rendezvény szombaton 15 órakor kezdődik.
*
A Pao s Kruške című szerb nyelvű előadást játssza szombaton, míg a Zenélő Ház című darabot vasárnap 11 órától a Szabadkai Gyermekszínház társulata. Az érdeklődőket a Mladost Művelődési Központba várják. Jegyfoglalás a 063–10–777–43–as telefonszámon.
*
A tatárjárásról, valamint negyedik Béla királyról tart előadást dr. Almási Tibor, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Szabadkai Alsztaltársaságának szervezésében. Az érdeklődőket pénteken 17 órára várják a szabadkai Magyar Ház földszinti konferenciatermébe.
*
Sétatúrára invitálják a lakosokat hétvégén a szabadkai hegymászók. Az egynapos 25 kilóméteres túra keretében érintik Topolyát, a Zobnaticai tavat és a Krivaja patakot. A végállomás Nagyfény. Indulás szombat reggel 7 óra 20 perckor a vasútállomás elől. --vissza--



Időjárás
Délután is marad a túlnyomóan napos idő, változó irányú széllel. Holnap már valamivel melegebb időre van kilátás, a gyenge, változó irányú szél mellett a hőmérséklet reggel mínusz 6, napközben +8 fok körül alakul. --vissza--



Csütörtöki műsorajánló
9.30 ALKOTÓ – művelődési magazin – Lányi kutatók Szabadkán – megemlékeztek a zeneszerző 150 évvel ezelőtti hivatalbalépéséről, ism.
*
10.09 HÉTKÖZNAPOK – EZÜSTKOR: Évi közgyűlések a városi szervezet tisztújító értekezlete előtt
*
13.07 KÍVÁNSÁGVONAL Tóth Imrével
*
15.30 ÖNKORMÁNYZATI NAPLÓ – Határon átnyúló fejlesztések – beszélgetés Fejsztámer Róberttel, az ICR Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ igazgatójával
*
16.08 – 18.00 Irodalmi délután: Verssorok; Balázs Attila: Mont Blanc Hava – hangjáték --vissza--



Elöző hírek:

A szerkesztőség e-mail címe
Szabadkai Rádió @ 2005